2013. november 10., vasárnap

A sirályfesztivál esete - 1. nap

Szerbusztok kedveseim! Elég jó ideje nem írtam már a webnaplómba, hiszen nagyon elfoglalt voltam. A unokám, a kis Ödön még tavasszal mutatott nekem egy játékot a világhálón, ami teljesen magával ragadott. A nevét nem tudom jól leírni, de annyit elmondhatok róla, hogy színes keménycukrokat kell benne egymásra húzkodni. A végén annyi időt töltöttem vele, hogy az a piszok Teréz már azzal sértegetett, hogy moha nőtt a lábamra. Nem hittem volna, hogy valaha ezt mondom, de kivételesen igaza volt. Az a cukros játék már teljesen a fejemre nőtt. Pont jókor érkezett Misikém ötlete, aki felvetette, hogy látogassunk el a Nyimi sirályfesztiválra.
Idén második alkalommal rendezték meg ezt a nagy múltú rendezvényt, ahol a fő attrakció a sirályok versenye volt. Misikém mondta, hogy remek szórakozás lenne, hiszen az általa nem igen kedvelt Hintyő Ignác egyszer már járt arra, és nem nagyon tetszett neki. Azt is felvetette, hogy Bendegúzt benevezhetnénk a versenyre, hiszen a sirályok között is derekasan megállná a helyét. Mivel Nyim pont félúton van kettőnk között úgy döntöttünk, hogy Misikém ellátogat hozzánk az otthonba, és onnan ketten indulunk tovább vonaton. Az úton elmesélte, hogy egy régi cimborája, Belényesi Aladár Nyimben lakik, aki régen köszörűművészként dolgozott. Már ő is nyugdíjas, de ha felkeresik szívesen megköszörül bármit. Misikémnek például egy nagyon szép jénai tálat cakkozott ki tavaly, de sajnos a fele letört. Azért így is nagyon szépen mutat a polcon a könyvek mögött. Bendegúz kicsit nyűgösködött az úton, de adtam neki Dr. Ming mágneses rizspálinkájából, amitől kicsit megnyugodott.
Mikor megérkeztünk az állomásra rögtön találkoztunk pár idegennel, de továbbindultunk Belényesi Aladár lakhelye felé. Sajnos ő maga nem tudott elszállásolni minket, hiszen nála minden szobára jutott egy köszörűgép. Szerencsére a városban található a rendkívül jó hírű Rekedt Fajd fogadó, ahol állítólag szívesen látják a házi kedvenceket. Nem is kellett csalódnunk, így hát kivettünk egy szobát. Utána még tettünk egy rövid 10 perces sétát a városban, és megtekintettük az egyik helyi nevezetességet, a Vajat köpülő szalamandra szobrát. Bendegúzt addig a fogadós gondjaira bíztuk. Megfáradva a városnézéstől visszamentünk a fogadóba, és miután megnéztük a Kék fényt nyugovóra tértünk. Bendegúz is szépen lepihent a fogason a szekrényben. A sirályfesztivál izgalmairól a következő webnaplóbeírásban fogok elbeszélni.