2011. február 8., kedd

Ungvári Igor élete

Azt hiszem itt az ideje, hogy én is beszéljek kicsit arról az emberről, aki nélkül ez a virtuális napló nem jöhetett volna létre. Bizony, Ungvári Igorról van szó, aki igazi százezermester, mindenhez ért, és még azon kívül is pár dologhoz. Ha bármiben segítség kell, akkor mindig hozzá fordulok.

Igor 1933. március 3-án született Munkácson, az Ungvári család első és egyetlen gyermekeként. Már akkor kimagasló volt az apukája, aki 1 méter 90 centi volt cipő nélkül. 6 éves korában a család Magyarországra költözött, így Igor már a szatymazi Birgman Károly általános iskolában kezdhette a tanulmányait. Hamar kiderült, hogy remek kézügyessége van, hiszen akármihez ért, azt rögtön megfogta. Az általános iskolát eredménnyel zárta. A tanulmányait a Bércmellőzi a Csengő Áron Gépművészeti és Alkotóerő szakközépiskolában folytatta termelés és irtás szakon. A seregbe nem vonult be, mert egy súlyos betegsége, a tiszaközi láz megakadályozta ebben. Szerencsére ebből a betegségből hamar felépült, de 4 év után már nem folytatta tanulmányait az egyetemen, hanem inkább munkát vállalt.

A történetet később még folytatom, addig is itt van egy kép Igorról és világraszóló cimborájáról Schreibschutz Simonról:

2 megjegyzés:

  1. szegény Mari néni, senki sem kommentel, nem úgy, mint maga a mi blogjainkra
    XD

    VálaszTörlés
  2. Sose bánd kedveském! Inkább a fakanál járjon, mint a billentyű!

    VálaszTörlés