A zágonyi kirándulás esete - 3. nap

Másnap Károly kikísért minket a vasútállomásra. Már a jegyvásárlás is kissé bonyodalmas volt, hiszen a pénztáros hölgy mindenáron megpróbált ránk sózni egy drága jegyet. Bizony mondom, nem akarta elhinni Misikémről, hogy már elmúlt 65 éves. Hiába, olyan fiatalos, hogy szinte senki sem nézné ki belőle, hogy annyi idős, amennyi akkor lesz amikor éppen megkérdik. Végül előkerült Misi személyije, és sikerült tisztázni a helyzetet. Miután felszálltunk a vonatra, még egy ideig figyeltük, ahogy Károly rosszallóan nézi a fiatalokat. Szinte le lehetett olvasni az arcáról, ahogy azt kérdi: "hová fejlődünk?" Bizony, neki nem sikerült megbarátkoznia a modern kor vívódásaival.
A vonatutunk viszonylag eseménytelen volt, amíg ki nem derült, hogy Galacsintágasnál lesz egy átszállás! Ráadásul csak 300 másodperc lesz elérni a másik vonatot, mivel az eleve hamarabb indul, hogy behozza az előre tervezett késést. Ezt egy rendkívül kedves fiatal hölgytől tudtuk meg, akivel egy kabinban utaztunk. Még indulás előtt elegyedtem vele társalkodásba, és meg kell hogy mondjam igen szimpatikus volt. Ezen felül volt benne valami rettentő ismerős! Mikor megkérdeztem a leánykori nevét kiderült a turpisság nyitja: a teljes neve Kurbuliáné Buhám Beáta! Misi nagyon megörült mikor ezt meghallotta, hiszen Dr. Buhám Béla második lánya! El is mesélte neki, hogy a Buhám Bélával bajtársak voltak a háborúban. Na de én sem voltam ám rest a dicséretekkel, hiszen a doktor úr már nem egyszer meggyógyította Rozi barátnőm pajkos kutyáját. Az idő hátrelévő részében Misi a doktor úrral átélt közös kalandjairól mesélt, különös figyelmet szentelve a malajkai harcoknak. A történetnek már nem érhetett  a végére, hiszen a vonat megállt, és elkezdődött a vesszőfutás. Sajnos a bokaemelkedésem miatt én nem tudtam olyan gyorsan futni. Ekkor Misinek eszébe jutott egy furfang, és gyorsan elrohant. Először megijedtem, hiszen nem tudtam mit tervez, de azonnal megértettem, amint megtudtam miről van szó. A tőle egy méterre lévő kis csomagszállító kocsit hozta oda hozzánk, azt mondta pattanjak fel rá, Beátának pedig kiadta az instrukciót hogy húzzon. Misi fiatalos lendülettel irányította a műveletet, és ennek  köszönhetően 3 perc alatt meg is tettük a 10 méteres távot a két vonat között.
Végül sikeresen átszálltunk a másik vonatra, igaz Beáta kissé kimerültnek tűnt, és Misi történeteit se hallgatta már olyan érdeklődéssel. Mikor megérkeztünk Kalocsára elbúcsúztunk Beátától, és meghagytuk neki, hogy adja át üdvözletünket az édesapjának. Misi még beugrott egy rövid csevejre Ungvári Igorral, de 3 óra múlva már utazott is tovább Lesencetomaj felé.
Összességében igazán remekül éreztem magam, és remélem még sok ilyen remek alkalom lesz, amikor Misivel kicsit kiruccanhatunk a szürke hétköznapokból.